A pillangósvirágúak közé tartozó, egynyári, lágyszárú növény gyökérzetének a zöme a talaj felső, 25 cm-s rétegében található. Erőteljes karógyökere van, ami különösen az alsó harmadában elágazik. Az oldalgyökereken 1-2 mm átmérőjű kis gumócskákban élő Rhizobiumok (Nitrogénkötő baktériumok) találhatóak. Szárrendszere 30-60 cm magas, elterülő, vagy felálló bokrokat alkot. A korai fajták szár elágazásai az elsőrendű oldalhajtások kifejlődését követően befejeződnek, a kései fajták ezzel szemben másod-, illetve harmadrendű elágazásokat is nevelhetnek. Levelei felső része fényes, fonáka szőrözött, melyek párosan összetettek. Virágai sárga színűek, 2–4-esével állók, levélhónaljban találhatók, a pillangósokra jellemző virág felépítéssel. A földimogyoró sajátossága, hogy geokarp faj. A geokarp fajok különös módon – a szaporítószerv szétszórás elvét és gyakorlatát tagadva – szaporító képleteiket közvetlen környezetükben a talaj felszíne alatt fejlesztik kizárva a további elterjesztés lehetőségét. A megtermékenyítést követően a maradó csészével borított hüvelytermések kezdeményei a talajba fúródva fejlődjenek tovább. Az érett hüvely szalmasárga, külső felülete hálósan bordázott, fajtától függően többé-kevésbé befűződött. A magvak száma termésenként 1–5 db között változik.

Fényigénye magas, az árnyékot nem igazán tűri. Árnyékos helyen a fejlődése lelassul. Hőigénye hasonlóan a fényigényhez magas. Termesztési adatok alapján a tenyészidőben minimum, 2500–3000 °C hőösszeget igényel. A növény a fagypont körüli hőmérsékletet károsodás nélkül átvészeli. Csírázáskor és a hüvelyek érésekor számára a 12-14 °C optimális. Vízigényét tekintve elmondható, hogy mérsékelt vízigényű, jól tűri az aszályos időszakot. A hideg esők vagy túlöntözések azonban túlhűthetik a talajt, amely a csírázásra negatív hatással bír, ami késői és szakaszos kelést eredményez. A túlöntözés átmeneti lombsárgulást eredményez. Az érés idején jelentkező sok csapadék eltolja a betakarítás idejét, amely jelentős kockázati tényező, hazai viszonyok között. Talajigényét tekintve, a könnyen melegedő, humuszban és tápanyagban gazdag, lazább, de jó víztartó képességű talajok előnyösek termesztése során. A kötött, hideg, illetve a savanyú, és sülevényes talajokra nem való. Tápanyag ellátás tekintetében a nagyobb foszfor és kálium, illetve a szerényebb nitrogén szükséglet jellemzői. A nitrogén bőség – így a közvetlen istállótrágyázás – a buja növekedés és a tenyészidő elhúzódása miatt káros hatású lehet.

A vetésforgóba való illesztése lényegében megegyezik a többi hüvelyes növényével. Fontos, hogy a drótférgek szaporodását segítő előveteményeket (pl. burgonya), kerüljük el, ugyanis a megfúrt termés hüvelyek megrekednek a fejlődésükben, ami értékcsökkenést eredményez vagy beérés előtt szimplán elpusztulnak.

Mint már korábban a talajigénynél említettük törekedni kell a levegős, laza talajszerkezet kialakítására valamint a téli csapadék befogadását és a tavaszi talajnedvesség megőrzését szolgáló munkaműveletek végzésére. Kiemelt fontosságú lépések: az elővetemény után a korai tarlóhántás, majd a jó minőségű őszi mélyszántás végzése, a tavaszi simítózás és a májusban esedékes vetésig a terület feketén tartása, amivel kelő gyomok folyamatos irtását biztosítjuk. Magágykészítést 10-15 cm mélységben, kombinátorral, kiskertben rotációs kapával végezzük el.

A vetés időpontját a talaj, tartós fölmelegedése határozza meg, (12–15 °C), ennél hidegebb környezetben a magvak elfekszenek, megpenészednek, és nem csíráznak ki. Vethetjük sorba, vagy fészekbe de mindeképp sík területbe, nem bakhátba. A megfelelő tőszám 14-15 tő/ négyzerméter , ami az önritkulást is figyelembe véve 70-75 cm sortávnál 12- 15 magot jelent folyóméterenként, vagy 4-5 mag méterenként 3 fészekbe. A vetés mélység 5-6 cm legyen. A vetéshez pneumatikus rendszerű kukorica vetőgépeket használhatunk. A vetőmagot vetés előtt ajánlatos csávázószerrel kezelni, továbbá a drótféreggel, illetve a pajorral fertőzött talajokon talajfertőtlenítő szert alkalmazni.

A legfontosabb ápolási munkája a sorolást követően a rendszeres gyomirtás, valamint a virágzás idején a töltögetés, amely hasonló a burgonya töltögetéséhez. Ez nem jelent mást, mint 8-10 cm magas, nyirkos és porhanyós bakhát felhúzását alkalmanként. Fontos, hogy ápolásakor a művelő eszköz ne járjon szorosan a tő közelében, mert az kiszakíthatja terméskezdeményt a bakhátból. A töltögetés célja, a megtermékenyítést követően a maradó csészével borított hüvelytermések kezdeményei a talajba fúródva fejlődjenek tovább. A terméskezdeményt takaró csésze addig hatol a talajba, amíg csúcsa a fejlődő terméssel és magkezdeményekkel kellő mélységbe nem kerül a talajfelszín alá (ez gyakran meghaladja a 10 cm-t), a termés csak ezután indul fejlődésnek. A földben fejlődő hüvelytermések bizonyos értelemben önállóan „gyökérként” is működnek, ásványi sókat és tápanyagokat vesznek fel közvetlenül a környezetükből.

A növényvédelmi kezeléseknél a permetlé tapadását segítő anyagok használata elengedhetetlen. A legfontosabb hazai gombabetegségei a tőhervadást okozó fuzáriumok, a levélfertőző cerkospórák, és a magon élősködő penészgombák, de számíthatunk baktériumos és vírusos betegségek megjelenésére is. Az állati kártevők közül elsősorban a talajlakók, közülük is főleg a drótférgek, valamint a lombkárosító takácsatkák, és levéltetvek támadhatják. Ne vessük drótféreggel fertőzött területre, azonban törekedjünk a számukra kedvezőtlen – a földimogyoró számára kedvező – laza talajszerkezetet fenntartani. Kiemelt figyelmet kell fordítani, a száraz, és hosszan tartó meleg időszakra, amikor fokozott atkaveszéllyel kell számolni. A kártevő a levelek fonáki részén jelenik meg. Speciális atkaölő szerrel védekezhetünk ellenük szükség esetén. 
Öntözéssel a tenyészidő első felében lehet számolni. Fontos, hogy az öntözéssel ne hűtsük le a talajt, ami lassítja a növények fejlődését.

Az érés elsődleges jele, hogy az állomány „szétdől”, a levelek sárgulnak és a magok már a fajtára jellemző színűvé válnak. A viszonylag így is hosszú tenyészidő miatt nem érik be teljesen, ezért a tövön történő utóérlelést, és szárítást igényli. Laza talajból a tövek kinyűhetők kapával, illetve kormánylemez nélküli ekével kifordíthatók, vagy burgonya rázóval felrázható. A felszedést követő szárítás történhet szabadföldön, továbbá minden olyan berendezésen vagy építményben, ahol a terméssel felfelé fordított növénytömeg átszellőztetése biztosított.